Új lehetőségek EU-forrásokkal – Bevezetés az EU-s források igénylésének és felhasználásának rendszerébe

A Magyar Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. (MFK) 2017 őszén újabb, az európai uniós pályázati források hatékony lehívását célzó képzést indít a külhoni magyarok számára. A programsorozat megvalósításában az Alapítvány a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért (HUNINEU) – az Alapítvány Kuratóriumának 2017. május 25-i döntése értelmében – ez alkalommal is közreműködik.

A kurzusok keretében a vendégelőadók és az MFK által biztosított szakemberek többek között bemutatják a közvetlen európai uniós források felhasználási lehetőségeit, általános rálátást adnak az EU finanszírozási mechanizmusaira, és segítséget nyújtanak a rendszerben történő önálló, felhasználói szintű eligazodásban is. November 13-15. között a felvidéki, délvidéki, muravidéki, illetve horvátországi magyar, november 20-22. között az erdélyi magyar, november 27-29. között pedig a kárpátaljai magyar jelentkezőknek lesz alkalmuk részt venni a képzésen.

Mindezen felül a HUNINEU a Kuratórium külhoni tagjai számára is felajánlotta a lehetőséget, hogy – a 2017. november 27-29. között sorra kerülő alkalommal – a magyar közösségekből érkező további delegáltakat jelölhessenek – olyan személyeket, akik a vonatkozó európai uniós pályázatokkal foglalkoznak, vagy a jövőben foglalkozni kívánnak, és a képzésen elsajátított tudást a közösségük megmaradása, megerősítése érdekében tudják hasznosítani. A kezdeményezés célja, hogy a HUNINEU az egyes nemzetrészek képviselőinek lehetővé tegye olyan ismeretek megszerzését, amelyek a szülőföldön való boldogulást előmozdíthatják

Megszakítás