Megszavazta az új Európai Bizottságot az EP

 

Az összes biztosjelölt meghallgatását követően az EP november 27-én megválasztotta az új Európai Bizottság egészét. A testület december 1-jén léphet hivatalba.

Az új Európai Bizottságot 461 szavazattal, 157 ellenszavazat és 89 tartózkodás mellett szavazták meg.

Ursula von der Leyen a plenáris ülésen tartott beszédében elmondta: „Felkészültünk, de ami még fontosabb, Európa is felkészült. Az üzenetem egyszerű: fogjunk munkához!”.

„Ha jól végezzük a munkánkat, akkor 2050-re Európalesz az első karbonsemleges kontinens, vezető hatalom lesz a digitális szektorban, és olyan gazdaság lesz, amely a legjobban találja meg az egyensúlyt a piaci és a szociális érdekek között… Nem egyszerű a feladat, de közösen meg tudjuk cisnálni” – mondta a Bizottság megválasztott elnöke.

Az EP-képviselők júliusban Ursula von der Leyen-t választották a Bizottság elnökévé, aki megnevezte biztosjelöltjeit. Az elmúlt hetekben az EP illetékes szakbizottságai a biztosjelölteknek kijelölt portfóliók szerint minden jelöltet meghallgattak, hogy megbizonyosodjanak alkalmasságukról. Ennek a folyamatnak tett a végére pontot a szerdai szavazás.

November 21-én a képviselőcsoportok vezetői és David Sassoli EP-elnök megállapodtak abban, hogy a Parlament kész a plenáris szavazásra.

Forrás: az Európai Parlament oldala

Megszakítás