Roberta Metsola az Európai Parlament új elnöke

A képviselők Roberta Metsolát (EPP, Málta) választották az Európai Parlament elnökének. Az első szavazási körben 458 szavazattal megválasztott képviselő 2024-ig tölti be tisztségét.

Roberta Metsola három jelölt közül az első szavazási körben 458 szavazattal megszerezte a leadott 690 titkos távszavazat abszolút többségét, ezzel megnyerte a választást. Kosma Złotowski (ECR, Lengyelország) az ülésnap kezdetén visszavonta jelöltségét, így a jelöltek száma háromra csökkent.

A máltai néppárti képviselő két és fél évig tölti be a Parlament elnöki tisztségét addig, amíg a 2024-es európai választások után fel nem áll az új Parlament.

Roberta Mesola 1979-ben született Máltán. 2013 óta az Európai Parlament képviselője, most pedig a valaha megválasztott legfiatalabb elnöke lett. 2020 novemberétől töltötte be az első alelnöki posztot, majd David Sassoli elnök január 11-i halálát követően a Parlament megbízott elnöke volt. Az Európai Parlament történetének harmadik elnöknője lesz, Simone Veil (1979-1982) és Nicole Fontaine (1999-2002) után.

Az új elnök első felszólalása itt tekinthető meg.

Forrás itt

Megszakítás