II. Martosi Szabadegyetem – „MartFeszt”

Az Alapítvány a Via Nova Ifjúsági Csoporttal kötött együttműködési megállapodás keretében társrendezőként segítette a MartFeszt sikeres lebonyolítását. A HUNINEU Iroda a rendezvény teljes ideje alatt saját standdal várta az érdeklődőket, autonómia-kiadvánnyal készült, valamint Kiss Antal irodavezető előadást is tartott a Szabadegyetemen.

HUNINEUDélután az Autonóm fiatalok – Európai autonómiák című szintén a HUNINEU Iroda szervezésében egy feröer-szigeteki fiatal beszélt az önrendelkezés fontosságáról. Rógvi Nybo többek között elmondta, hogy a feröeri autonómia törekvések száz éve tartanak, és még előreláthatóan húsz évig el fognak tartani. Senki nem fogja tárcán kínálni az autonómiát, hanem mindenkinek meg kell harcolni érte, eléréséhez az első lépés mindenképpen az, hogy összefogjon egy közösség és megtalálja azokat a vezetőket, akik hitelesen végig tudják vinni és megfelelően tudják képviselni az illető közösség érdekeit. Dabis Attila, a Székely Nemzeti Tanács külügyi titkára és szakértője röviden bemutatta azokat az eddigi lépéseket, melyek Erdélyben történtek meg az autonómia kivívása érdekében.
Őry Péter, az MKP (Magyar Közösség Pártja -Szlovákia) közigazgatási alelnöke is bekapcsolódott a beszélgetésbe, aki beszámolt azokról a helyben történő, a saját önrendelkezés eléréséhez feltétlenül szükséges lépésekről, melyek rendszeresen vissza lettek utasítva Felvidéken.

Az ötnapos szabadegyetem folyamán a Siker&Autonómia című kiadványunk terjesztése mellett a sátorba belépő fiatalok egy önrendelkezési kérdőívet tölthettek ki, a helyes válaszadók közül kerül ki a irodánk következő gyakornoka.

Megszakítás