A PETI bizottság a kárpótlási és restitúciós folyamatok petícióját tárgyalta

Az Európai Parlament Petíciós bizottságának (PETI) 2021. szeptember 2-i ülésén a Kisebbségi Jogvédő Intézet 2019 januárjában a szlovákiai kárpótlási és a romániai restitúciós folyamatok vonatkozásában benyújtott petíciókat vitatták meg.

Vincze Lóránt felszólalásában elmondta, a kárpótlások helyzete a rendszerváltozás óta bonyolult és bizonytalan képet mutat Romániában, és felhívta a figyelmet a visszaélésekre. Javaslatoára a szakbizottság nyitva hagyta a kérdést és további vizsgálódásra szólította fel az Európai Bizottságot.

A szlovákiai kárpótlási ügyek vonatkozásában Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet  igazgatója elmondta, hosszú évek óta foglalkoznak a 2003. évi, európai uniós jogot sértő, súlyosan diszkriminatív kárpótlási törvény károsultjainak ügyeivel, melyek vonatkozásában az Európai Bizottság írásban elismerte a súlyos jogsértést, mivel Szlovákia kizárta a kárpótlásból más tagállamok polgárait az ország uniós csatlakozását követően. Többek között geopolitikai okokra hivatkozva azonban nem indít kötelességszegési eljárást, mert szerinte e jogsértések nem befolyásolják jelentősen az egységes belső piacot, és az érintettek szlovák bíróságok előtt érvényesíthetik jogosultságaikat. Meggyőződésük, hogy az uniós jog alkalmazása nem vezethet geopolitikai konfliktusokhoz, éppen ellenkezőleg: az uniós jogot alkalmazni kell minden esetben, minden uniós polgár számára. Felmerült ezekben az ügyekben a jogvesztő határidő kérdése is, de az Európai Unió Bírósága eddigi gyakorlata alapján felülírja a jogvesztő határidőt, ha úgy látja, hogy az adott helyzetben az uniós polgárok nem tudják érvényesíteni jogikat. A Petíciós Bizottságot arra kérték, segítsen Szlovákiában az uniós jog alkalmazásának garantálásában, más uniós államok polgárai diszkriminálásának megszüntetésében. Mindezek érdekében kértük, hogy a koronavírus járvány lecsengése után indítsanak tényfeltáró utat Szlovákiába.

A petíció nem került lezárásra, annak létjogosultságát, nemcsak a Petíciós Bizottság elnöke, hanem annak néhány tagja, illetve a Európai Bizottság képviselője is elismerte. A Petíciós Bizottság a tagállami hatóságoktól további információt vár a tárgyalt ügyekben.

Megszakítás